A fenti mondatot kell az eszembe vésnem. Nem számít, hogy megint nem bírok aludni, hogy a hangulatom napota ingadozik az egészen felhangolt és a depressziós között, hogy néha csak úgy belevágnék az arcomba vagy felgyújtanám a hajam, hogy bevenném az összes gyógyszerem, hogy vége legyen ennek az egésznek. Hogy már a boltba alig bírok elmenni, mert egész nap a szobában kuksolnék. 

A kórházban azt mondták tegnap, hogy ha rendesen fogok aludni, akkor minden elmúlik. Rendben. Elvégre, ha mindenki azt mondja, hogy semmi bajom, akkor elhiszem. És elfelejtem ezt az egész félévet. Kitörlöm az életemből, mintha nem is létezett volna. Bárcsak a fejemből is ilyen egyszerű lenne kiradírozni az emlékeket és a beteges gondolatokat...

Holnap hazamegyek. Hazaviszem a 3. félév maradványait, meg mindent, amire már nem lesz szükségem az elkövetkezendőkben. Visszefelé hozok pár könyvet, amit év közben fogok olvasni. 
Vissza akarom hozni a régi szokásaimat. Úgy hátha helyrebillen a lelki békém és eltűnnek a rossz gondolatok. Ha egy nap 200x elismétlem, hogy nincsen semmi bajom, egy idő után el is fogom hinni. Itt majd kiírom magamból minden kicsi gondomat és nem veszem el az igazán betegektől a helyet a kórházban, nem zaklatom vele egyik barátomat sem. Már biztos elegük van belőlem. Elvégre, azért van ez a hely, hogy itt árasszam szét a gondolataimat. 

Otthon majd kézfájásig zongorázom, befejezem a könyvet, amit most olvasok, kibőgöm és kidühöngöm magam három  nap alatt, aztán vasárnap reggel jövök vissza, mert hétfőn reggel 8-kor kezdődik a menet. Három nap alatt igyekszem annyira összeszedni magam, hogy ne kelljen hazajönnöm a suliból, mert rosszul vagyok stb. Elrendezem magamban annyira a dolgokat, hogy képes legyek a normális életvitelre. 

Ma vissza kellene vinnem a könyveket a könyvtárba, meg kinyomtatni a képeket, amiket a falamra akarok tapétázni. Úgy még otthonosabb lesz a koleszszoba. Meg lehet otthonra is ki kellene nyomtatni. Ha anyáék annyira tudni akarják, hogy miket gondolok és érzek, nézegessék a képeket. Abból megértik, hogy min megyek keresztül. 

" A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni." 

"És végül a Nagy Alkotó az embert egy meghatározatlan természetû teremtménnyé tette, és a világegyetem közepébe helyezte: Sem egy meghatározott hely, sem egy kizárólagos forma nem rendeltetik neked, ó Ádám, azért, hogy te, akaratod és ítéleted szerint, bármely helyet, bármilyen formát és bármilyen funkciót nyerhess a magad számára [...] Képes leszel arra, hogy leereszkedj a létezés alacsonyabb formái közé, mint az oktalan állatok; de lelked ítéletébõl képes leszel újjászületésre is a magasabb, azaz isteni létezõk között."

Egyre többször rá kell jönnöm, hogy mennyit butultam azóta, amióta egyetemre járok. Milliónyi dolgot elfelejtettem. Tényleg igaz, hogy az ember akkor a "legokosabb", amikor érettségizik. Mert akkor még több területen élénken élnek benne ismeretek. 

Lehet, hogy a kémiáról sokkal többet tudok már, viszont más területen szinte mindent elfelejtettem. Azokat az ismereteimet elkezdtem fejleszteni a gimnázium alatt, már nem foglalkozom, nyilván időhiány miatt. 

Persze, én is mindig azt mondom, hogy embernek arra van ideje, amire akarja. De lássuk be, amikor reggeltől estig az egyetemen vagyok és másnap zh, akkor már csak aludni vágyom, nem arra, hogy mondjuk, hogy kezembe vegyek egy jó könyvet. Maximum annyira futja, hogy valami sorozatot/filmet megnézek, mert az legalább kikapcsol egy kicsit. Csak manapság már igazán jó filmeket nehéz találni. De most nem erről szeretném kifejteni a véleményem.

A lényeg, hogy érzem az elbutulást annak ellenére, hogy többszáz oldalnyi tudást csepegtetnek szinte hetente a fejembe, aminek nagy része el is száll egy hét múlva. A számomra kedves dolgokkal (pl. ókori Egyiptom) pedig nem jut időm foglalkozni. És ez mérhetetlenül bosszant. 

Nyilván az időbeosztásom is hagy kivetnivalót maga után, az elkövetkezőkben igyekszem jobban beosztani azt a kevéske időmet és pl. nem kockulni annyit, mint eddig. Úgyis csak 30 kreditem lesz, nem 45, mint ebben a félévben (amiből egyébként egyre inkább úgy tűnik, a felét nem fogom teljesíteni, de ez már egy másik történet).

A lényeg, hogy sokmindenről szeretnék olvasni a következő félévben és nem csak kémia könyveket. Mert nagyon szeretem azt is, de igazán rámférne egy kicsit más területeken is ismereteket szerezni.